Függetlenség és kiszolgáltatottság útja

A Függetlenség és a kiszolgáltatottság kérdését, a Vízöntő kor hozta meg. Itt egy kis tisztázásra van szükség. A népszerű ezoterikus tanok ellenére, nem a 20. század végén, a 21. század elején kezdődött a Vízöntő kor, hanem a Francia forradalom idején (1789. július 14.). Ott mondták ki először a Vízöntő három fontos szavát: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ahhoz hogy megjelenhessen a Földön egy új minőség, annak az égbolton is meg kell jelennie a „másának”. Az Uránuszt a Vízöntő analogikus bolygóját, mely önmagában a Vízöntő analógiáit hordozza, előzőleg 1690 és 1771 között legalább hússzor regisztrálták, de mindannyiszor csillagnak vélték (Olyan, mintha felfedezték volna, de mégsem). Ez volt a helyzet Willam Herschel esetében is, aki először üstökösnek vélte, majd később 1781. március 13-án felfedezte bolygóként. Az Uránusz már megjelenésében is különleges a többi bolygótól. Forgás tengelye több mint 90 fokkal eltér. Ennek köszönhetően az egyik sark van a Nap felé. A forgás és mágneses tengelye között pedig 60 fok van. Ez azért fontos, mert már a bolygó megjelenése is a másságot, különlegességet, különbözőséget hangoztatja.

 

A Függetlenség és a kiszolgáltatottság útján sorra vesszük azon ösvényeket, amelyeken haladunk az életünkben. Talán ez egyik legellentmondásosabb, legszélsőségesebb út mindközül.

 

1.      Senki se mondja meg, mit és hogyan csináljak (Függetlenség ösvénye)

 

Talán az egyik legfontosabb dolog az életünkben a szabadság. Mindenkinek mást és mást jelenthet. Szabadnak érezzük magunkat, ha nem szólnak bele abba, amit teszünk, ha azt tesszük, amit akarunk, ha nem függünk másoktól, pénztől, eszméktől, elvárásoktól. Valakinek az a szabadság, ha nem kell azt csinálnia, mint másoknak, nem kell beállni a sorba. De a szabadság felvet egy kérdést. Mi az, amit hajlandóak vagyunk elfogadni? Mely az a keret, szabály, forma, amiben benne maradunk? Szabadnak lenni azt jelenti, a saját szabályaim szerint élek, azt teszem, amit akarok, ami jól esik. De ha ezt teljes egészében figyelembe veszem s követem, akkor mások sem korlátozhatnak engem, akkor mások kereteit sem veszem figyelembe. Érdemes ezt a kérdést közelebbről megvizsgálni. Ha valaki korlátozni akar engem, akkor a személyiségi jogaimra hivatkozva, ki kelek magamból, de ha nekem nincsenek korlátaim, akkor az egész világ az enyém, hiszen minden szabad. Ha minden szabad, akkor mások keretei sem érdekelnek, hogy jönnek ahhoz, hogy megmondják, én mit tegyek. Ha nekem más tulajdona, más területe, élettere kell, elveszem. Hol a határ? Vannak-e határok? Ha mások keretbe zárnak, akkor nem vagyok szabad, legyen bármekkora is az a keret. Ha mások rám kényszerítik a saját normáikat, akkor ki vagyok szolgáltatva nekik. A függetlenséggel az a probléma, hogy mindig az aktuális keretek ellen akar menni, bármilyenek is legyenek ezek a keretek. Így az „ésszerű”, „normális” keretek is előbb utóbb sorra kerülnek, s azokat is le akarja dönteni. „Elfogadhatóbb” formái, az extrém sportok, extrém öltözködések, luxus, hivalkodó „feltűnési viszketegségek”, sztárok, celebek. A „rosszabbak”: a deviánsok, alvilági figurák, kisebbségek viselkedései, menekültek, „liberalizmus”. A liberalizmus mai formájával az a gond, hogy egyes népcsoportok „kisebbségek” érdekeit támogatja, a „többség” kifejezett kárára. Az egyik csoport megtehet „bármit”, s ha az a másik csoport érdekeit sérti, s ez ellen felszólalnak, az adott csoport gyűlölői címkéjével (antiszemita, homofób, fasiszta, kommunista, stb.) ruházzák fel, s ezáltal legalizálják, a saját tetteiket.

 

Mikor függetlenségről beszélünk, azt kell megvizsgálni, mi az a keret, amitől függetlenek akarunk lenni. Ha jól megvizsgáljátok, látható, hogy minden esetben valami „ellen” akarunk tenni. Ne legyek szegény, ne diktáljanak nekem, majd én tudom, mit akarok, majd én eldöntöm, mire mennyit költök, nekem mennyi pénz-, siker-, hatalom jár. Ugyan arról a függetlenségről beszélünk, akkor is, ha a hiteleinket akarjuk letudni, mint amikor rendszert akarunk megdönteni. Nézzétek meg a Francia forradalom eseményeit, nagyon jól tükrözi, a Vízöntő kor problémáit. Szabadság: Én legyek szabad, azt csinálom, amit akarok s ehhez senkinek semmi köze, ne szóljon bele senki. Egyenlőség: Nekem jár az, ami neked, de ha nekem több van, mint neked, ahhoz megint semmi közöd. Testvériség: Egy a célunk, egy a sorsunk, de neked ne legyen jobb, mint nekem.

 

A kiszolgáltatottság az, amikor mások nem tisztelik a mi kereteinket, s ránk kényszeríti a sajátját. Egy határvonalat meg kell húzni. A végletek, az anarchizmus s a totális diktatúra között van, illetve van még egy, a rendszerből való „kilépés” (hippik, remeték, felfedezők). Ha minden korlátot levet magáról az ember, akkor a magányba való bezártságba, a társadalomból való kizártságba, s a totális kiszolgáltatottságba fog kerülni.

 

Megoldás itt a saját utunkra való lépés. Azon útra, amiért lejöttünk, amit vállaltunk leszületésünkkor. A saját kereteinket kell megtalálnunk, az abban való létezést.

 

Ha a világ nem változik meg ezen a téren, ha nem találjuk meg a saját belső keretünket, melyen belül valóban szabadon tudunk élni, a Bak korszak bekövetkeztével nagyon kemény évezredekre számíthat az emberiség.

 

2.       Az Új jobb mint a régi (Újdonság ösvénye)

 

A Vízöntő kor beköszönte óta, hatalmas fejlődésnek indult a tudomány, technika. A fejlődés egyre gyorsabb, szinte exponenciálisan gyorsul. 100 éve az automobil, a repülőgép csodájára jártak, ma már pici kütyükön beszélünk „telepatikusan” a másikkal. Mindig újat akarunk, egyre többre vágyunk. De ez nem csak a technikai fejlődésre igaz. Az élet minden területén megjelenik. Ha egy párkapcsolatban, „megunjuk” a másikat, újítani akarunk. Ha már valamit gyakran csinálunk, gyakran járunk ugyanarra a helyre, újba vágunk bele, új helyeket akarunk megismerni. Ezzel semmi probléma nincs. De miért is tesszük? Fontossá vált, hogy ne maradjunk le a fejlődéstől, lépést tartsunk a világgal. „Aki lemarad, kimarad!”, s kiszolgáltatottá válik, a technikának, illetve másoknak, akik lépést tudnak tartani vele. Ha valamit nem tudok megoldani, rá vagyok szorulva arra, aki képes rá. Továbbá, az új jobb, gyorsabb, okosabb, szebb, nagyobb, kisebb, csillogóbb, menőbb, különlegesebb. Az egyik, ami az új felé hajt minket, az a kíváncsiság, a másik az unalom, hétköznapiság. Mint minden úton, itt is a két dolog billent ki bennünket a középpontból: a vágy és a félelem.

 

Kíváncsiság: Megismerni, megtapasztalni, felfedezni, valamit, amit még nem ismerek. Vágyni az újat. Felemelő érzés, ha elérjük azt amire vágyunk. De a Függetlenség és kiszolgáltatottság útján veszélyes vágyni. A vágy itt egyfajta ajzószerként működik, melyhez „hozzá szokik” az ember. Mikor megszerezzük az új dolgot, egy darabig élvezzük, amíg új. Aztán lassan „régivé” válik, megszokottá, unalmassá, hétköznapivá. S jöhet az új Új. A folyamat egyre gyorsul. Hamarabb unjuk meg a régit, s végül már semmi sem lesz elég jó, elég menő. Ez kiégéshez, magányhoz tud vezetni.

 

Unalom: Bármennyire is furcsa, az unalmat is lehet vágyni ugyan úgy ahogyan félni. Az új keresése esetén a félése jelenik meg. Félünk, hogy unni fogjuk ami jelenleg van, ellustulunk, ellaposodik éltünk. Ezért gyorsan váltunk. Tele rakjuk a napjainkat elfoglaltsággal, gyorsan pörgő megújuló, kiszámíthatatlan programokkal. Mindig legyen valami, s ha lehet mindig valami más. Ha mégis van valami fix, akkor abban a fix dologban legyen valami különleges, olyan, amilyen másoknak nem adatik meg. (pl., csütörtökönként 9 órára masszőrhöz járni).

 

Az Újdonság ösvényén járva a „tökéletességet” akkor tudjuk megtalálni, ha az Újnak, mindig meg van a szerepe, oka, célja, ha megtaláljuk a helyét s funkcióját az életünkben. Azért hozzunk be valami újat, hogy ezáltal valami létrejöjjön, így az Új a funkcióban jelenik meg. Ezért az egyik legkreatívabb jegy a Vízöntő.

 

3.         Más vagyok mint a többiek (A Különlegesség, másság ösvénye)

 

Bár egyenlőek vagyunk mindannyian, de mégis különbözőek, mások, egyéniségek akarunk lenni. Kitűnni vágyunk a tömegből. A mai világban az egyik elvárás a társadalomtól: érj el valamit, vagy szürke kisegér maradsz. A lényeg: légy más! A szélsőségek, talán ezen az ösvényen a legjelentősebbek. Éppen ezért, nem szeretjük a kommersz dolgokat. Hiszen, ha ugyan úgy szeretnek minket, akkor nem érezzük, hogy szeretnek. Egy vízöntő anya ugyan úgy szereti minden gyermekét, de a gyereknek gyakran az az érzése, hogy nem szeretik. Hogyan teszek különbséget, hogyan tudják, hogy rólunk van szó. Ezért választunk saját bece-, illetve a mai számítógépes világban nick neveket. Nem bírjuk az iskolai egyenruhákat, de ha mondjuk az Oxford-ról van szó, akkor már szívesen hordjuk azt, mert kiemel a szürkeségből, az már egy rang. Minél extrémebb, minél eltérőbb az átlagnál, annál inkább keressük a megnyilvánulásait. De a rongyos, szakadt, ápolatlan is lehet követendő, mert az a divat, illetve a társadalomtól való eltávolodás, a másság kifejezése. Lásd a hippi mozgalmakat, meleg megmozdulásokat. Az extravagáns, futurisztikus öltözködés, ugyan úgy ide tartozik, mint a teljesen konzervatív, angol eleganciát követőek. Ugyan ez jelenik meg, ha valaki nagyon magas, vagy liliputi. A viselkedésekben is megtalálható. A Teréz-anyák és szent életű emberek, ugyan úgy, mint az agresszív, ki ha én nem, s nekem mindent szabad, nárcisztikus személyiségek. Ha valaki nem tud extrémen kiemelkedően jó lenni valami jóban, az majd valami rosszban lesz kiemelkedően jó. Ezek azok a „kezelhetetlen” gyerekek, kikből később deviáns felnőttek lesznek, ha nem találják meg a saját értékeiket. A másság ösvénye arról szól, hogy a saját utunkat kell járnunk, mert mindenkinek más az útja, s ettől leszünk különlegesek.

 

A másik másság az, hogy másnak mutatom magam, mint ami vagyok. Bizonyos „funkciók” betöltésére, bizonyos feltételek szükségesek. Például, ha vezető akarok lenni, kell határozottság, átlátó képesség, stb. Ha ezen feltételekkel nem rendelkezem, akkor megpróbálom elhitetni azt, hogy nekem vannak ilyenek, hogy az adott funkciót el tudjam látni. Eme látszat fenntartására sok erőfeszítést kell tenni, akár nagy aparátot is megmozgatva. Ezzel a módszerrel elérhető, hogy olyan helyekre is elkerülhetünk, melyek nem lennének nyitva előttünk. A probléma a belső valós önmagunk s a külső eljátszott kép közötti visszásság között van. A legtöbb ember nem a helyén dolgozik, nem azt csinálja, amihez valójában ért. Mindezt azért teszi, mert ki van szolgáltatva a társadalmi elvárásoknak. Ezek lehetnek ugyan úgy anyagi, pozíciós elvárások, mint társadalmiak (pl. olyan partnerem van, akinek akkor felelek meg, ha bizonyos pozícióban, vagyok, megfelelően keresek, vagy egy adott közösséghez tartozom). Ez a „játszma” egy idő után borul, nem lehet „büntetlenül” más helyen tartózkodni, mint a sajátunkon. Ekkor jönnek azon események, melyek igyekeznek vissza terelni bennünket a saját helyünkre. (pl kirúgások, betegségek).

 

4.      Nekem is jár az ami a másiknak(Az egyenlőség ösvénye)

 

Az egyenlőség, azt jelenti, mindenki ugyan olyan, ugyan annyi jár neki, mint a másiknak. Ha egyenlőek vagyunk, egyenlő esélyeink vannak, ugyanannyi erőforrással rendelkezünk, s ugyan azt érhetjük el. A mai világ el akarja hitetni, hogy ez így működik. Bármit elérhetsz, bármit megtehetsz. De mikor a céljaid elérésére erőfeszítéseket teszel, szemben találod magad azzal, hogy mások egyenlőbbek az egyenlőknél. Mindig van valaki, aki könnyebben, gyorsabban, egyszerűbben éri el azt, amit mi szeretnénk, ugyanannyi erőbefektetéssel, sokkal többet ér el, illetve, az adott dolog elérésére, kevesebb energiát kell fektetnie. A legnagyobb probléma az, hogy mindenre mindenkinek ugyanannyi esélye van. Felkelti a vágyakat, hogy szerezd meg azt, ami a másiknak is meg van, hogy te is elérheted. Elhiszed, elfogadod, hiszen miért lenne különb a másik, mint te. Viszont az mikor el akarod érni, olyan akadályokba ütközöl, melyek megnehezítik ezt. Hiszen, amit a másik elért, nem akarja, hogy te is elérd, vagy jóval nehezebben, mint ő. Mert akkor ő mitől lesz különb nálad? Akkor egy lesz veled, s ugyan olyan szürke kisegér lesz, mint te. A világban x mennyiségű javadalom van, s csak úgy tudsz újabbakra szert tenni, ha a másiktól valamilyen módon elszeded. Akinél az erő, a hatalom van, ezt nem engedheti meg, hisz ez alapján jobb neki másoknál. Azt sugallják érd, el amit én is, de tartsd be a játékszabályokat, melyeket én szabok meg. Ezen szabályok úgy vannak megalkotva, hogy a lehető legnehezebb legyen a betartásukkal bármit is elérni. Célja az aktuális fölé alá rendelődő rendszer fenntartása. Az Egyenlőség útja a mellérendelődésben tud működni, a fölé-alá rendelődő rendszerben elhal. A Mellérendelődést is kiforgatják, s bele mossák, a mindenki ugyan azt elérheti, mindenki főnök lehet, s gazdag, s luxus házad, s autód lehet. A Mellérendelődés során, nem pozíciók, hanem funkciók vannak, s mindenki a saját útján, a saját funkcióját betöltve, érheti el az egyenlőséget. Erről bővebben, majd az Egység útján).

 

5       Olyan, mintha....(A helyettesítés ösvénye)

 

Az olyan mintha....a Vízöntő kor egyik legnagyobb vívmánya. A kávéba édesítőt teszünk, mert olyan, mintha cukor lenne. Koffein mentes kávét iszunk, mert olyan mintha kávét innánk. Persze azért, mert azt mondják, egészségtelen a cukor és a koffein, ezért a természetes egészségtelen anyagról áttérünk, a műanyag (mesterségesen előállított, szintetikus, anyag) természettel nem azonos, de hasonló hatást elérő anyaggal. De ugyan ez figyelhető meg, mikor műanyag ablakokat, s ajtókat, rakatunk be lakásunkba a fa nyílászárók helyett, s polisztirolhabbal szigeteljük, kőzetgyapotot helyettesítve, hátulütője a penész és a tűzveszélyesség. A világunk tele van az „olyan mintha....-val. Olyan mintha együtt lennénk valakivel, ha skype-on beszélek vele. Olyan mintha szép lennél, ha ki sminkeled magad. Ügy csinálok, mintha dolgoznék. (Megbeszélésekre járok, fontos dolgokat tárgyalok meg, de a konkrét munkát nem végzem el.) Gyakran azért járunk az olyan, mintha....ösvényen, mert valójában nem akarunk az igazi okokkal szembenézni. Könnyített pályán akarunk mozogni, nem akarunk, annyit „fizetni”, amennyi az adott történet ára. Persze van amiben tisztában vagyunk az árával. Például, ha repülőre ülünk, olyan mintha repülnénk, de tudjuk jól, hogy egyetlen repülő sem maradt még fent a levegőben.

 

Mindent a helyén kell kezelni. A cukor helyettesítő édeskét is használhatjuk, ha problémája van a szervezetünknek a cukor hasznosításával. Műanyag ablakot is használhatunk, ha megoldjuk a szellőzés kérdését. A lényeg, hogy mindent ott használjunk, ahol szükség van rá, s sohasem valaminek a helyettesítésére.

 

6       A helyemen vagyok (Belső keretek közötti szabadság ösvénye)

 

Belső keretemet akkor tudom megtalálni, ha tudom, mi a célom az életben, miért vagyok itt, s mit akarok elérni. A belső keretnek nincs hódító szándéka, nem akarja másokra rákényszeríteni az akaratát. Tudja, mekkora tere van, s azt betölti. Tudja, mettől meddig ér, honnan hová tart. Összhangba tudja hozni, a magasabb célokat, a földi egyéni célokkal, nem óhajt más életterében belelógni, s irányítani azt, de nem is engedi, hogy mások ezt megtegyék vele szemben. A belsőmben akkor vagyok szabad, ha azt én választottam magamnak. A belső keret kialakításában a legelső, hogy a félelmeinket letegyük. A jelen pillanatban élünk, a múltra támaszkodunk, s a jövőben elérendő célok felé megyünk. Minden erőforrásom akár belül akár kint van, eszközök ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. A pozitív események segítséggé, a negatívak kihívássá válnak. A helyemen vagyok, s azonos vagyok önmagammal. Azaz azt csinálom, ami az enyém, s úgy élek, amilyen vagyok, nem mutatom másnak magam, nem akarok más lenni, másképp viselkedni. A belső szabadságunkat akkor tudjuk megélni, ha rálépünk a saját utunkra, a saját feladatunkra.