Az iskola
A tanár hangja monoton dörmögött. Nem tudott rá figyelni. Nem érdekelte az anyag, így nem vette az erőfeszítést, hogy odafigyeljen az órára. Számára érdektelen volt, majd megtanulja a könyvből. Elkalandoztak a gondolatai. Már a hétvégi utazást tervezgette. Bicikli túrára készült a barátaival s rá bízták a szervezést. Mindig oly ügyesen megalkudott mindenkivel és mindig jelentős kedvezményeket tudott kieszközölni. Érzéke volt az üzlethez, szeretett emberekkel beszélni, ilyenkor volt elemében. Különös tehetséggel érzet rá, hogy másoknak mire van szüksége és ezt ő ki is használta. Ennek sokszor barátai is örültek, hisz remek üzleteket tudtak vele kötni és köttetni, sőt még jó beszélgető partnernek is bizonyult.
A tanár hangja elhalkult. Felnézett, s a napló felé nyúlt. Ez felelést jelent. Gondolta magában. Bár nem nagyon figyelt, de majd úgy is kimagyarázza magát, ha szükséges. A tanár felnézett és mondott egy nevet. Az egyik padban mozdult valaki. Ezt egyelőre megúszta. A tanár a táblánál faggatni kezdte áldozatát.
Előhalászott egy kis térképet és elkezdte végignézni a pihenőhelyeket. Majd elő vett egy a környék turisztikai látványosságait felsoroló füzetet. Elkezdte összeírni a telefonszámokat, hogy suli után tudjon intézkedni. Számára mindez csak játék volt. Eszébe jutott a múlt havi túra. Nagyon jól sikerült. A társaság középpontja volt. Imádta, ha az emberek rá figyelnek, ezért mindent meg tett, hogy érdekes beszélgető partner lehessen. Bele-bele túrt témákba, melyekről a többiek beszélgettek, hogy legyen fogalma róla, de a mélyébe sose nyúlt le egyiknek sem, annyira nem érdekelték őt. A beszédével mindenkit le tudott nyűgözni.
A tanterem egy pillanatra elcsendesedett. A felelés befejeződött, valószínűleg jó eredménnyel, a visszatérő arca erről árulkodott. A tanár lapozgatni kezdte a naplót. Új nevet szólított. Az ő neve volt. Lassan felállt és elindult kifelé. Gondolatai a lehetséges kérdések körül forgott. Elég neki, ha már a téma ismerős, s majd kimagyarázza magát, mindig is kimagyarázta magát. Mindig tudta, ki mire vágyik és azt adta neki. Így azt is tudta a tanár mire kíváncsi. S jött a kérdés. Jó kérdés volt. Kikereste elméjében az ismeretanyagot és megfogta a szálat. Elkezdte felgöngyölíteni, s amit nem tudott azt kimagyarázta. Elővette azt a beszédstílust, mellyel az üzleteit szokta kötni, mellyel oly sok embert meggyőzött. Majd befejezte, s várta a jól ismert hatást. Ránézett a tanárra. Az visszanézett rá és így szólt: - Szép előadás volt fiam. A gond csak az, hogy nem meseíró órán van, mert produkcióját ott nagyra tudnám értékelni. Annyira élveztem az előadását, hogy legközelebb újra szeretném hallani. A gond csak az, hogy csak akkor hívhatom ki újra ugyanabból az anyagból, ha javítani szeretne. Hogy biztosra vegyem, hogy legközelebb javítani akar, most elégtelent kap. De ne aggódjon legközelebb jobban fog sikerülni. Ebben biztos vagyok.
Megszólalt a fali csengő, hangja az egész épületet bezengte. Megindult a tömeg és az ajtók előtt rendezetlen sorok kezdtek kialakulni. Lassan elcsitultak a hangok és a tanár az ajtóhoz lépett. Köszönöm önöknek ezt az órát. Remélem, legközelebb is érdekes dolgokat tudok önökkel megosztani.
Kilépett a teremből. Valami nem stimmel. Mindig el tudta érni azt, amit szeretett volna és ebben a dumája mindig segített, de most nem. Nem értette. Az első útja a könyvtárba vezetett, utána néz a dolgoknak.
