Egy új élet

 

Feküdt az ágyon. Már sokszor elképzelte ezt a pillanatot. Tele volt izgalommal, félelemmel, várakozással, aggódással. Nézte a körülötte lévő embereket, figyelte az arcokat. Csupa biztató pillantást kapott vissza. S ott volt az az egyetlen arc, mely a legnagyobb biztonságot adta számára. Szemébe nézett, s tudta, nem történhet semmi baj, tudta Ő megvédi mindentől.

Négy éve ismerkedtek meg. Nem éppen romantikus volt a találkozás. Egy boltban volt s ő vásárolt be a nagymamának. Ő látta el, ő gondoskodott róla, hisz nem volt neki más családtagja. Szülei egy autóbalesetben meghaltak. A Nagyi ekkor belebetegedett a gyermeke elvesztésébe és egy agyvérzéssel ágynak esett. Neki kellett ápolnia. Nem engedhette el magát, hisz nagyanyának szüksége volt rá. Hát így került ő abba a boltba. A sorban állt. Minden betett már a kocsiba és várta, hogy fizethessen. Elővette pénztárcáját, számlálgatni kezdte pénzét. Végig gondolta, hova kell még mennie, és mit kell még elintéznie. Sorra került. Elkezdte kipakolni az árút, s egy pillanatra letette tárcáját. Egy fiatal srác ugrott oda, felkapta és elfutott vele. Ott állt, nem tudta mi tévő legyen. A Nagyi már várta, s szüksége volt mindenre, de pénz nélkül nem vihette ki az árút a boltból. Ekkor lépett oda Ő. Felajánlotta, kifizeti helyette. Nem akarta elfogadni, de Ő erősködött. Megadta telefonszámát, hogy ha tudja, majd visszafizeti. A szemébe nézett és valami megnyugtató áradt a barna szemeiből. Megbabonázta őt azok a szemek, de nem tudott odafigyelni az érzésre. A Nagyi várta, s mennie kellett. Így elfogadta a felajánlást, bár megígérte, hogy minél előbb visszafizeti.

Másnap egy kis plusz pénzhez jutott, s azonnal felhívta Őt. Találkozni akart vele. Meg is beszéltek egy randit az egyik közeli teázóban. Most volt ideje megnézni azokat a szemeket. Teljesen megbolondították. Tudta elveszett. Ilyet még nem érzett. Megfordult vele a világ, s azok a szemek voltak csak, amikbe kapaszkodni tudott. A kezük találkozott, s valami elkezdődött. Valami új, izgalmas dolog. Végül Ő haza kísérte, s a kapunál újabb randit kért tőle. Szép lassan megismerték egymást. Egy idő után együtt töltötték minden délutánjukat. Eljártak moziba, színházba, bárokba, klubokba. Míg egy szép csillagfényes éjszakán egymás karjaiban aludtak el. Egy szép napon bemutatta őt a Nagyinak, ki nagyon boldog volt, hogy unokája megtalálta élete párját. Látszott rajta, hogy sokkal nyugodtabbak napjai. Kevesebbet morgolódott, s valahogy kevesebb feladatot is jelentett az unokájának. Vagy a nagy boldogságban kevésbé érezte tehernek a Nagyi ápolását.

Egy péntek reggel hányingerrel ébredt. Felkelt a fiú mellől, kirohant a vécére. Azt hitte, elcsapta a gyomrát, de nem tudta mivel, semmi olyant nem evett. De az egész nap így telt el, sőt a következő is. Elment a patikába és vett egy bébitesztet. Megnézte, pozitív. Egész nap görcsben volt a gyomra, vajon mit fog szólni, vajon akarja-e. Eldöntötte, ő mindenféleképpen akarja, a fiútól függetlenül. Egy baba növekszik a hasában, és neki kell ő, nem engedi, hogy bántódás érje. Olyan érzés jött elő benne, amit még soha sem érzett. Kicsit félt, nem akarta elveszíteni a fiút. Este gyertyafényes vacsorával fogadta Őt. A fiú megérezte, a helyzet jelentőségét, bár nem értette, miről van szó. Vacsora után megdicsérte a lány főztjét, s megkérte bökje ki, miről is van szó. A lány gyomra még kisebbre zsugorodott, s elmondta neki. A fiú nem lepődött meg, sejtette, hogy erről van szó. S nagy szeretettel átölelte a lányt, megcsókolta, s biztosította arról, hogy ennél szebb hírrel nem is fogadhatta volna. A lány megkönnyebbült, feloldódott, s olyan éjszakát töltöttek együtt, melynél tökéletesebbet kívánni sem lehetne.

Teltek a napok, a hónapok. A baba szépen növögetett. S ők a világ legboldogabb párja voltak. Az esküvő és a lakodalom jól sikerült. Emlékezetes volt számukra a nap. Másnap kocsiba ültek, bulizni indultak. Egy másik autó ütközött beléjük. Nagy volt a rázkódás. Bajuk nem történt, de a lány el kezdett vérezni. A baba veszélyben volt. Nem lehetett, tudni megmarad-e. Napokig küzdöttek érte, s egy nap az orvosok azt mondták, nyugodjon meg, most már minden rendben van, a baba megmenekült. Olyan boldog volt, alig várta, hogy a fiú bejöjjön, hozzá s elmondja neki a jó hírt. Annyira boldog volt, hogy mikor meg jött, nem vette észre azt, hogy szomorú. Elújságolta neki, hogy a baba túléli. A fiú arca egy pillanatra felvidult és megcsókolta a lányt.

– Ugye mondtam, hogy nem lesz semmi baja! – ölelte át kedvesen a lányt. A lány megérezte, hogy nincs minden rendben és megkérdezte:

- Mi a baj?

- A Nagyi! Tegnap újabb agyvérzése volt, de ezt már nem élte túl.

S most itt feküdt a szülőágyon. Annyira izgatott volt. Vajon milyen lesz, fiú vagy kislány? Nem tudták megmondani az ultrahangon. Félt is a szüléstől, nem tudta mi fog történni, s félt a fájdalomtól is. De a babára gondolt. Ránézett a fiúra, érezte a biztatását, érezte a szeretetét. Örült neki, hogy vállalta, hogy végig vele lesz. Biztonságot adott a jelenléte. Néhány óra múlva felhangzott egy kicsiny, de erős hang: Óáá! Óáá! A világ legszebb hangja.