Életünk során szinte minden egyes pillanatban érzések érnek, érzelmeket élünk meg. Ezek az érzelmek befolyásolják gondolatainkat. Az érzelmek által soroljuk be a történéseket jóknak vagy rosszaknak. A hasonló események hasonló érzelmi kimenetelét tapasztalásnak tekintjük s a tapasztalatok alapján következtetéseket vonunk le. Ezáltal összekötjük az eseményeket az adott érzelemmel mind az idegpályánkon, mind a lelkünkben. A lelkünkben lezajlódó folyamatok az idegpályánkon kapcsolatokat hoznak létre, melyek aztán automatikusan bekapcsolnak, mikor az adott esemény újra létrejön. Amikor ugyan abba a helyzetbe kerülünk, már nem is azt nézzük mit is érzünk az adott eseménnyel kapcsolatban, a régi „beidegződött” érzelmek bukkannak fel bennünk. Így keletkeznek az előítéletek, a fóbiák, a szorongások s ezen tapasztalatok következtetéseiből pedig a hitmondatok. Például egy gyerek a játszadozás során rászalad egy gödör feletti lécpallóra, mely megbillen, s bele esik a másfél méter mély gödörbe. Ez a tapasztalat elég ahhoz, hogy innentől kezdve mikor egy pallóhoz, vagy akár egy pallóhídhoz ér, el kezdjen félni attól, hogy leesik. S akár még az a hitmondat is kialakulhat: „Egyszer minden híd leszakad!”. Idővel mindezt tudatosan elfelejti, de felnőtt korában is ott lesz az a megmagyarázhatatlan félelem, mikor rá lép egy hídra, s mindaddig ott lesz a lelkében a szorongás, amíg nem lép le róla. S érthetetlen módon rettegni fog a hidaktól.

Sok ilyen kisebb nagyobb érzelmi elakadások keletkeznek életünkben. S vannak közöttük elég szépszámban olyanok, melyekre további érzelmek telepednek rá, érzelmi blokkokat kialakítva ezzel. Az élet során nem „érünk rá” foglalkozni ezekkel. Hányszor hallottuk: „Ne siránkozz! Állj fel! Ez csak egy horzsolás! Menj tovább! Nem foglalkozunk velük, „Mert nincs rá idő!”, „Egy fiú nem sír!”, „Ennél többet is ki kell bírnod!” „Kapsz ennél sokkal nagyobb pofonokat is!”. S elfedjük, elnyomjuk őket. Na jó, nem mindegyiket, vannak olyanok is elég sokan, amelyeken valóban túl tudunk lépni, s semmilyen negatív lenyomatot nem hagynak, sőt, vannak amelyek megerősítenek, erőforrássá alakulnak. Minden ilyen eseménynek az a célja, hogy erősebbé tegyenek, a tudásunk készségek, a készségek eszközökké alakuljanak, hogy az eszközökkel feladatokat tudjunk megoldani. Mikor van egy tudásunk, a fenti esetet véve, tudunk futni, azért szaladunk rá egy billegő pallóra, hogy erősödjön az egyensúly érzékünk. Mikor megbillen s leesik, azt tapasztalja, hogy nem megfelelő még. Ilyenkor dől el, hogy az érzelmi blokk felé indulunk-e el, vagy készség kialakítás felé. Mondják, ha leesel a lóról, szállj fel vissza azonnal! Ha az esetből azt fogadod el, hogy hogy bár nem sikerült, de tudsz ügyesebb is lenni, s legközelebb nem a palló szélére lépsz – tehát, elemzel, megértesz, korrigálsz, kísérletezel, azaz az érzelmi útról a mentális útra helyezed a hangsúlyt -, a tapasztalással új tudásra teszel szert, s az új tudás által készséggé formálod a futást. Azt hogy már tudsz futni, instabil talajon jól tudod majd eszközként használni, például tűzoltóként, mikor valakit ki kell menteni az épületből.

De amikor megadod magad az érzelmeknek, a negatív tapasztalásnak, a sérüléstől, fájdalomtól, veszteségektől való félelmed miatt, nem engeded, hogy a tapasztalásból készség alakuljon ki. A készség helyett viszont hitmondat jön létre: „Mielőtt bármit is teszel tízszer is nézd meg hová lépsz!” Ezek a hitmondatok, gátolni fogják az életedet, minden olyan helyzetben, melyben kétséges az események kimenetele. Mindaddig probléma lesz, amíg nem tudod megoldani, feloldani a félelmeket. Minél később nézel vele szembe, annál több esemény ül rá az előzőekre, annál nagyobb lesz az érzelmi blokk.

A blokkok oldásánál arra törekszünk, hogy ez a folyamat a jó irányba forduljon, s az elakadásból erőforrás legyen. Megkeressük a blokk gyökerét, mi az, ami miatt benne ragadt, mi a „jó” benne. Ezt a „jót” átalakítjuk erőforrássá, hogy ezek után már így pozitív támogató legyen jelen, ezzel segítve az esemény tudássá alakulását, tovább lendíteni a fejlődési folyamatot.

Egy idő után, a már fel nem oldott blokkok már akkorák lesznek, hogy nem fogod tudni feloldani, s ilyenkor bizony átadjuk a következő generációnak. A következő generáció alatt nem feltétlen a saját gyermekeket értem. A családon belül bármelyik ágon tovább mehet, sőt még azokhoz is eljuthat, akik nem vérszerinti család tagjai, hanem valamilyen egyéb kapcsolati úton jut el hozzá a minta. Természetesen nem csak mi tudjuk átadni ezeket az érzelmi blokkokat, hanem „örökölhetjük” is őket. Eme folyamatnak nem csak az okozó oldalán állhatunk, hanem az „ajándékozott” oldalon is.

Ilyenkor nem a saját tapasztalásunkból alakul ki a blokk, hanem már készen kapjuk azt. Általában számunkra fontos személyek közvetítésével (szüleink, nagyszüleink, rokonok, tanáraink, barátaink, s bárki lehet, aki szerepet tölt be az életünkben). Az ilyen családi minták akár több generációt is át tud ívelni, hiszen egy már kész csomagot nehezebb feloldani, s gyakran nem is tudják ezt elődeink megtenni. Ezek a csomagok leginkább hitmondatokkal jönnek, s a mező miatt lelki szinten az érzelmek is követik azokat. A hitmondatok az egyik legnehezebben oldható részek. Az erős hitmondatok dogmákká alakulnak, s ezeket már csak több lépcsőben lehet kibogozni. Ilyenkor nálunk is van valami érzelmi rész, amire rá kapcsolódik a hitmondat. Ez az alap érzelmi elakadás, tesz minket fogékonnyá az Ősök blokkjaira. A családállítás ezt a folyamatot nevezi Sorsátvételnek. Elkezdjük élni a másik sorsát, besegítünk neki, ahelyett hogy a saját sorsunkat élnénk. Az oldás során a miután megtaláltuk a forrást, a legelső lépés, visszaadni a sorsot annak, akihez tartozik. Majd csak ezek után tudjuk azt a részt oldani, mely saját jogon húzta be az „idegen sorsot”, s ezáltal segíteni a saját sors felvállalását is.

S van még egy szál, amin keresztül be tudjuk húzni az érzelmi blokkokat. Gyakran előfordul, hogy az elakadás sem sajátjogú, sem transzgenerációs gyökerűek. Az állítások során egyre többször találkoztam azzal, hogy bármilyen jelen életi, helyzetet, szereplőt, eseményt hoztam be az állításba, nem tárult fel az érzelmi blokk mögött megbújó ok. Ilyenkor előző életekben kezdtem el keresni a forrást. Hiszen a meg nem oldott érzelmi blokkokat, nem csak a következő generációnak adhatjuk tovább, de van, hogy magunkkal visszük halálunk után is. Az ilyen meg nem oldott problémák nem tűnnek el a semmibe. A kvantumfizikai törvények alapján egy részecske bármilyen átalakuláson végig mehet, de a benne tárolt információ nem veszhet el. Ezt alapul véve, minden bennünk kialakult érzelemnek is tovább kell menni valahová. Fejlődési útjainkon eljuthatunk olyan pontra, mikor olyan események érzelmi hozatalaival kell szembe néznünk, melyek túlmutatnak jelenlegi életünkön, melyek még a fogantatásunk elött történt velünk.

Az előző életeink blokkjai ugyan olyan blokkok, mint a jelenkoriak, így ugyan úgy tudjuk azokat oldani. A különbség az, hogy amig a jelenkori elakadásokat a jelenben oldjuk meg, addig az előző életekben lévőket az akkori helyzethez visszamenve tudjuk oldani, ugyan úgy, ahogyan az Ősök elakadásainál tesszük.