A választás

Csöngettek. A lány kinyitotta a szemét. Még álmos volt, de a csengő hangja felébresztette. Oldalt fordult, hogy egy pillantást vessen az éjjeli asztalon lévő rádiós órájára. 10:35 jelezte az időt vörös számokkal. Már javában nappal volt, jó sokáig aludtak. Felült az ágyban. Szemével megkereste ruháit. Ott voltak az ágya mellet a földön, ahova tegnap éjjel ledobálta. Eszébe jutott a tegnap esti események, Kikászálódott az ágyból, elkezdett septiben magára aggatni némi ruhát. Tekintete a fiúra tévedtek. Az ágy másik felén párnák és a paplan közé bújva feküdt. Mocorogni kezdett és valami „Csöngettek!?” - féle morgást hallatott.

- Aludj csak! Majd én megnézem! - mondta gyengéden a lány.

- „Küld el!”- morogta a fiú és másik oldalára fordult és még jobban belefúrta magát az ágyneműk közé.

Újra csöngettek.

- Megyek! – kiáltott ki a lány, majd bele bújt papucsába. Kiment a hálószobából maga mögött becsukva az ajtót, hogy a fiú tudjon aludni. Félig „kómásan” az álmosságtól végig ment az előszobán, majd az ajtóhoz lépett.

- Ki az? – kiáltott át az ajtó túloldalára.

- A postás vagyok. Ajánlott levelet hoztam.

- Nyitom! – szólt és babrálni kezdett a zárral, nagynehezen sikerült kinyitni az ajtót. Egy fiatal fiú állt az ajtó előtt. Postás egyenruhát viselt, oldalán az össze nem téveszthető postás táskával, kezében a kinyitott kézbesítő könyvvel, melyben egy levél és egy toll volt.

- Kovács kisasszony?

- Igen.

- Kérem, itt írja alá! – Egyik kezével egyensúlyozni kezdte a könyvet a másikkal, pedig az aláírandó helyre mutatott. A lány elvette a tollat, majd a mutatott helyen aláírta a könyvet. Átvette a levelet. Megnézte a feladót és a szeme a borítékra tapadt. Elkezdett matatni a zsebében némi apró után, kiemelt belőle két pénzérmét és a postásfiú markába nyomta. Egy halk „Köszönömöt” rebegve becsukta az ajtót.

Ezt a levelet várta már hetek óta. Újabb matatás következett a zárral, de most teljesen vakon. A konyhába vette az irányt. Letette az étkezőasztalra a levelet. Egy ideig nézte. Nem merte kinyitni, félt a benne lévőktől. Gondolta: „Iszom egy kávét előtte”. Neki is állt főzni egyet, miközben a gondolatai a levél körül jártak. Néhány hete levelet írt Párizsba egy híres színházigazgatónak, benne életrajzával, ajánlásaival, és azzal a kérelmével, vegyék fel színházukba szerepelni. A fiúnak nem szólt róla. Félt, hogy nem fog neki tetszeni. Közös jövőt terveztek idehaza, házasság, gyerekek, satöbbi. Sokszor beszéltek erről a témáról, de nem tudott szólni a fiúnak, hogy neki ez nem jövőkép. Nem látta a lehetőséget arra, hogy kiugorhasson, hogy SZTÁR lehessen. Így nem is nagyom ellenkezet, mikor a fiú családalapítási terveit ecsetelgette. Úgy volt vele, hogy az álmai úgy sem valósulhatnak, és úgy is az lesz a sorsa, mint a többi lánynak. Itt ez a fiú, akit szeret, s ha már elkerülhetetlen a dolog, akkor inkább vele, mint valaki mással.

Aztán jött az a pályázati felhívás. Tehetséges fiatal színésznőt keresnek egy párizsi színházba. Hát összeszedte a legjobb ajánlásokat, amiket tudott, megírta életrajzát, és elküldte a jelentkezését. De nem fűzött, hozzá reményeket, hisz oly sok jelentkező lesz rá, miért pont őt vennék fel. Tehát nem szólt a fiúnak, hisz minek idegesítse, hogyha úgysem veszik fel. Nem kell megtudnia a próbálkozást sem, fennmarad a csodálatos idill. S ha mégis felveszik, amit erősen kétellt, akkor majd rá ér szólni neki. Elküldte a jelentkezést, majd teljesen elfeledkezett róla. Annyira, hogy tegnap megtartották az eljegyzést, melyet egy gyönyörű estével ünnepeltek meg. S most itt van a levél az asztalon.

Elkészült a kávé. Kitöltötte és az ízesítéssel kicsit elbíbelődött, még egy kis időt hagyva magának. Leült, kortyolt egyet az italból. Nem várhatott tovább. Letette a csészét. Kibontotta a levelet. A nyelvezete természetesen francia volt: „Kovács kisasszony! Kézhez kaptuk levelet. Hosszas mérlegelés után a színház társulata úgy döntött, hogy a pályázatra kiírt állást önnek adományozzuk. Gratulálunk!….”. A lány kiejtette a kezéből a lapokat, melyek az asztalra, hullottak. Itt a nagy lehetőség, amire életében mindig is vágyott. Most mit tegyen, tudta, ha ezt elszalasztja, nem lesz még egy ilyen lehetősége, de azzal is tisztában volt, hogy a fiú nem fog örülni neki, és nem tartana vele Párizsba, hisz ide köti őt a karrierje. Talán ebből kifolyólag meg fogja érteni, az ő álláspontját. Hosszasan tanakodott, s mire a konyha ajtaja nyílt és belépet rajta a fiú, már készen állt a válasszal. Párizsban is vannak férfiak.