Mindenek felett

Volt egy álmom. Egy olyan álmom, melyre már nagyon régen vágytam. Kisgyermek voltam, mikor hallottam, hogy valaki megtette és csodáltam érte. Csodáltam a kitartását, a szívósságát, az elhivatottságát, azt mondtam, ha törik, ha szakad, akkor is utána csinálom. És tört, sőt szakadt, de még mennyire.

Mindent megtettem érte. Megváltozott az életem. Iskola után edzésre jártam, minden figyelmemet a „Szent célnak” szenteltem. Ez meg is látszott, a barátok elmaradtak, de sebaj jöttek mások, olyanok, kik hasonló érdeklődésűek voltak, mint én. Viszont az osztályzataim romlottak. Apám elkapott és hosszasan elmagyarázta nekem, hogy a hobbimból nem lehet megélni, tanulnom kell, karriert kell építenem, hogy megélhessek a lábamon, hisz nem lesznek anyámmal mindig mellettem, s akkor kire számíthatok. Nincs testvérem, mert a szüleim úgy gondolták, hogy a mai világban nehéz biztosítani még egyetlen gyermeknek is a megélhetését, csak a szüleire számíthat ma egy gyermek. Hogy mindent megadhassanak nekem, hát egyke maradtam. A prédikáció hatott, de nem úgy, ahogy apám szerette volna. Nekem egyetlen célom volt, az, amire vágytam. És ha ahhoz, az kell, hogy tanuljak, hát tanulok, ha meg vannak elégedve velem a szüleim, ők is szívesebben nézik a „hobbimat”.

Még kevesebb időm maradt bármire is. Lassan az új barátaim is megszállottnak tartottak, „Majd néztek, ha megcsinálom!” – mondtam nekik, és tovább küzdöttem. Közben kijártam a középiskolát, az egyetemet és dolgozni kezdtem egy jól menő helyen. Mivel szüleim unszoltak, hajtottak a tanulmányok és az éles gyakorlatok felé, egyre jobban ment a dolog, de ezt sajnos a „hobbim” sínylődte meg. Karriert kezdtem építeni. Apámnak igaza volt, tényleg nem maradtak sokáig velem. Épp a diplomakiosztó ünnepségemre igyekeztek, mikor egy kamion rohant bele az autójukba, nem élték túl a balesetet. Egyedül maradtam, és valóban nem számíthattam senkire, csak magamra. Hát dolgoztam, hogy fenn tudjam tartani magamat és azt, amit a szüleim rámhagytak. Nem volt mind ez könnyű, hiszen ők mindketten jól kerestek, így feljebb és feljebb kellett jutnom a ranglétrán, ha valaha is el akartam érni a célomat. Lassan kilátástalan volt, hogy bármikor is megvalósítsam.

Bele bonyolódtam egy ördögi körbe, a karrier arra kellett, hogy fenn maradjak, de a karrier újabb gondokat hozott, melyek megoldására még többet kellett dolgoznom. Kezdtek átcsapni a fejem felett a hullámok. A barátom hívására – kitudja, hogy ő miért maradt mellettem - elmentem vele egy kis hegyvidéki faluba síelni. Jól esett a kikapcsolódás a „munkanélküliség” a hegyek között térerő sem volt, így a mobilom is békén hagyott. S ott láttam meg őt, maga volt a tökély. Azok a gyönyörű szemek, az a csodálatos hát, a széphosszú lábai, teljesen elvették az eszemet. S minő szerencse, a barátom ismerte, egy régi osztálytársa volt. Hát meg kértem, mutasson be neki. Életem talán legjobb döntése volt ez. Megismerkedtem vele, s egy fantasztikus hetet töltöttünk együtt. Meséltem neki a vágyamról és teljesen lázba hoztam őt. De a hét véget ért s mindenki ment vissza a maga kerékvágásába.

Egy nap csörrent a telefonom, a lány volt az. Épp itt járt az én városomban és találkozni akart velem. A randi remekül sikerült, olyannyira, hogy egy év múlva feleségül is vettem. Majd mikor a nászútra terelődött a szó elővett egy hatalmas mappát és kiterítette tartalmát. Részletes térképek, úti tervek, megrendelések, engedélyek, s mind az, ami szükséges volt. Röviden ott volt az asztalon az álmom. Amiért egész életemben küzdöttem. Azt mondta a lány, oly sok mindent kapott, tőlem, hogy meg akarta adni nekem a MINDENT. Elmondta, hogy a barátaimat és az ő összes barátját mozgósította, hogy mind ezt megszerezze, még az orvosi engedélyek is ott voltak. Mikor rákérdeztem honnan, azt válaszolta, a házassághoz kellettek vizsgálatok, hát kicsit kibővítette a listát. Ezzel fejezte be a napot; Kezd el a felkészülést!

S elkezdtem. Hihetetlen volt nem tudtam betelni a gondolattal, hogy megvalósulhat életem vágya. Párom mellettem volt mindig, buzdított, nógatott, s láttam rajta, ugyan úgy örül a lehetőségnek, mint én, ha nem jobban. Aztán egy szép napon eljött az indulás napja. Barátom és társam eljöttek velem. Hosszú és nehézkes volt az út, de mikor felértem a két legjobb barátom ott állt a hegycsúcs tetején – nekik könnyű volt ők helikopterrel jöttek - s láttam, örülnek sikeremnek. Végig néztem a tájon. Mindenütt hóval borított hegycsúcsok ameddig csak elláttam, Amelyiken én álltam az volt a legmagasabb, a világ teteje, a Mont Everest.

Elgondolkodtam, hogy jutottam ide, szüleimre gondoltam, s rájöttem, tévedtek. Nem vagyok egyedül a világban, vannak mások is, akikre számíthatok, nem csak én. A célomat csak úgy érhettem el, hogy másokkal együtt küzdöttem érte, a csapatmunka most is segített, mint a munkámban is, ha egy súlyos beteg fekszik a műtőasztalon, csak is jó kollektívával menthetem meg az életét.