A precizitás

A folyosó kihalt volt. A neon lámpák sárgás fénnyel világították meg a fehér falakat, melyeket fejmagasságban vastag barna csík szegélyezett. A csíkok meg-megszakadtak, mikor egy-egy ajtóhoz értek és az ajtó túloldalán folytatódtak. A padló fekete-fehér kövezete, már erősen megkopott, hisz több ezer láb koptatta nap, mint nap, de a falak mentén még látszott egykori pompájának emléke. A folyosón csupán két hang hallatszott; a neon lámpák berregése és az éjjeli ügyeletes nővér ütemes, szolid horkolása. Pár órával ezelőtt nagy nyüzsgésforgás volt itt. Az emberek rohangáltak, mindenki végezte a dolgát, mindenki tudta mit kell tennie. De most csend és béke honolt, az egész folyosón. A nyugalom szigete volt.

Megcsörrent a telefon. A nővér felriadt álmából. Felemelte a kagyló és álmosan beleszólt. A tekintete hirtelen kitisztult, hevesen jegyzetelni kezdett. Még szinte le sem tette a telefont, mikor megnyomott egy gombot. Felugrott helyéről, s azon nyomban rendezkedni kezdett. Tudta, két perc és itt az orvos. Neki látott előkészíteni a műtőt. Benyitott a műtő ajtaján, s fényárba borította a helyiséget. Előkészítette a steril eszközöket. S mint az óramű az orvos két perc elteltével belépett az ajtón. Elmondta a helyzetet, melyet nem régen a telefonban ecseteltek neki, mire végzett a beszámolóval, az asszisztencia is befutott, altató orvos, nővérek, betegszállító, s mindenki, kire szükség volt. A terem megint életre kell, mint egy jól megkonstruált óra.

Mire megérkezett a mentő mindenki a helyén volt már. A betegszállítók és az egyik nővér a kapuban várták a szirénázó autó érkezését. A mentő hátsóajtaja kinyílt és két mentős kiemelte a betegszállító kocsit. Ekkorra már a mentőorvos is a csapathoz csatlakozott, s a többiekkel együtt futva a műtőféle ecsetelte a beteg állapotát. Hihetetlen összhang volt az emberek között.

A folyosó, amely eddig a béke és nyugalom szigete volt, újból nyüzsgő hangyabollyá változott. A lámpák sárgás fénye, a falakon díszelgő barna csíkok, a kortermek ajtaja, mind mind háttérbe szorult és átadta fontosságát az eseményeknek. A kocsit végig tolták a folyosón egészen a műtő ajtajáig. Még szinte oda se értek, az ajtó mind két szárnya kitárult utat engedve az érkezőknek. Bent a műtőlámpák vakító fényében a műtőasztalra emelték a beteget, s a mentősök amilyen gyorsan érkeztek, oly gyorsan távoztak a betegszállító kocsival együtt.

Ekkor az orvos is belépett a műtőbe, már felkészülve a műtétre. Tökéletest akart véghez vinni, mindig is a tökéletesre törekedett. Számára nem volt elfogadható bármilyen megoldás, csak a tökéletes. Munkája megkövetelte a precizitást, a pontosságot, a milliméterpontosságot. Ha egy picit nagyobbra sikerül a vágás, kész a baj, de ha kisebb, nem biztos, hogy a kellő hatást el tudja vele érni. Imádta ezt a munkát, úgy érezte, meg tudja találni a műveletek leghatékonyabb végrehajtási módját, mire mások nem tudnak ráérezni. Minden egyes műtétnél egyre jobban csodálta a teremtő művét, azt, hogy hogyan oldotta meg az emberi test működését, mily tökéletest alkotott. De az ember mindent meg tesz érte, hogy eme tökéletes munkát tönkretegye, még is számtalanszor tapasztalja, hogy a szervezet mily csodálatos módon képes magát regenerálni. Az ember viszont makacs és kitartó, ha arról van szó, hogy valamit tönkre kell tennie és ez a saját teste esetében különösen így van.

Megfogta a szikét, s bemetszett. Megkezdte a műtétet. Minden pontosan úgy alakult, ahogy eltervezte, míg észre nem vett egy furcsa foltot, melyre nem számított. Sejtette, mi az, de addig nem tudhatta meg pontosan, míg fel nem nyitja, míg meg nem tapasztalja. Döntött, felnyitja. De nem az volt, amire számított. Új helyzet elé került, már nem abban a kerékvágásban volt. Probléma alakult ki, melyet meg kell oldania, mégpedig a tőle telhető legjobban.

Hosszú küzdelem után célba ért. A műtét sikerült. Napokig látogatta a beteget, hogy lássa, hogy érzi magát és minden a legjobban alakult, inkább a maga, mint a beteg megnyugtatására. Tudta, jó munkát végzett és ezt kollegái újra és újra megerősítették benne dicséreteikkel. De ő tisztában volt vele, nem volt teljesen tökéletes, hibát nem követett el, csinálhatta volna jobban. Ő ezt jól tudta és megtanulta, hogy legközelebb jobban figyel a furcsa foltokra.