A harmónia
Egy autó gördült a ház hátsó bejárata elé. Egy gyönyörű, fiatal lány szállt ki a kocsiból. Becsukta az ajtót és áhítattal nézett az épületre. Mindig elbűvölte a ház látványa, még innen hátulról is. Régi, szép emlékek bukkanta elő emlékezetéből. Felrémlett benne, mikor először léphetett be rajta. Már akkor megfogta őt a hely hangulata. Már akkor tudta, lesz kettőjüknek közös jövője. Most is ugyan azt az áhítatot, izgalmat érezte, mint azon a szép nyári éjszakán. Bezárta a kocsi ajtaját. Megfordult és arra a pár lépcsőfokra nézett, mely az ajtóhoz vezetett. Gyermeki izgalommal lépett rájuk. Kinyitotta az ajtót.
Bent feltárult az a folyosó, mely az életéhez vezetett. A falak ízlésesen, mégis pompázatosan voltak díszítve. A falak festése, a szobrok, festmények, tükrök kompozíciója tökéletes harmóniában voltak egymással, még az utolsó szék is e harmónia része volt. Imádta a lány ezt a folyosót. A portást már régóta ismerte. Az öreg Robi bácsi, mindig kedves volt és megértő, meghallgatta az embereket, bánatukat, s mindig tudott valami jó bölcsességet, hasznos tanácsot mondani, mely kisegítették az embert a bajból, pedig mindig is ilyen öreg portás volt amióta csak ismerte őt a lány. Egymásra néztek.
- Szép, mint mindig kisasszony! Siessen, mert késésben van, várják már magát! – mondta ezt Robi bácsi olyan szelíd és kedves hangon, amilyennel mindig is fogadta az embereket. A lány hálás volt az öregnek, hisz mindig egy halom önbizalmat kapott tőle, ő mindig bátorította, mikor úgy érezte senki sem szereti, mikor a világ összeesküdött ellene. Szinte pótnagyapja volt ő a lánynak.
Végig ment a folyosón egyenesen a lépcsőig. A lépcső gyönyörű faborítású volt, ugyan úgy, mint a lépcső melletti falak. Felment az emeletre. Egy újabb ajtó, s mögötte egy újabb folyosó, melyet bár más motívumok díszítettek, ugyan úgy harmóniát sugárzott magából, mint a földszinti előtér. Elindult a folyosón egy ajtóig melyen ott állt a neve: Kiss Virág. Belépet s a már a jó, ismerős szoba tárult elé. Minden elő volt már készítve, tényleg vártak rá. Róza éppen rendezte az asztalon a tükör előtt a dolgokat. Mikor Virág belépett Róza ránézett.
- Na végre itt vagy, sietni kell, mindjárt te jössz.
Ahogy az utolsó pillanati készülődések folytak, felrémlett benne, ami minden alkalommal fel szokott rémleni. Az, hogy hogyan is kezdte, hogy mennyire fél, hogy tetszeni fog-e az embereknek, mindent úgy fog-e csinálni, ahogy azt elvárják tőle. Az embereknek igényeik vannak iránta, melyeket szeretne maximálisan kielégíteni, hiszen, akkor szeretni fogják, el fogják ismerni őt, a tehetségét, s ez mindennél fontosabb számára. Körbe nézett, s keresett valami biztatót, de mindenben csak az elvárásokat látta. Ránézett Rózára, s az ő szemében is csak a sürgetést, s a kimondatlan szavakat látta, - menj és add azt, amit várnak. - De mint megannyiszor, most is Robi bácsi szavaiba tudott kapaszkodni. Egy nap, mikor nagyon maga alatt volt és semmi kedve nem volt az egészhez, az öreg így szólt hozzá: - Fiatal, gyönyörű lány vagy, az emberek szeretnek téged, és mindannyian téged akarnak, odabent. Bízz magadban, bízz a tehetségedben, ne törődj mással, add magadat, s meglátod, minden simán megy. - Ez mindig segített.
Felállt, rámosolygott Rózára: - Mennem, kell. Már várnak rám. Ezzel kilépett az ajtón. A folyosó már nem azt a harmóniát adta neki, mint amikor bejött, vészjóslóak voltak színei. Egy másik ajtóhoz ért. Nagy levegőt vett és belépett rajta.
- Na végre itt vagy! – szólt egy hang bentről, de nem tudta eldönteni kié, sőt azt sem, hogy ismerős volt-e. Menj a helyedre, kezdünk.
Eddig észre se vette, hogy sötét van. Ez csak akkor tudatosult benne, mikor felgördült a függöny és a reflektorok megvilágították őt. Elkezdődött az előadás, s el kezdett játszani. Mindent elfelejtett, hogy hol van, milyen félelmei vannak, csak egy dolog volt benne, átadni magát a közönségnek. S a közönség imádta őt, szerették őt, ünnepelték őt. Minden úgy történt, ahogy az öreg Robi bácsi mondta, csak magát kellett adnia, nem törődve semmivel, a közönség úgy fogadta el amilyen volt. S ő pedig a világ legboldogabb embere.
