3D és 5D kapcsolódása 2. rész


A 3D és az 5D közötti kapcsolódás. Azaz hogyan hozzuk le a 3D-be az 5D-t
(2. rész)

Második lépés a célok meghatározása

Mikor már tisztában vagytok önmagatokkal, az érzéseitekkel, mikor minden pillanatban tudjátok, éppen jelenleg mit csináltok, mit éreztek, azaz Önazonos vagytok, jön a kérdés: Mit kezdetek ezzel az állapottal? Mire használjátok fel azt, hogy érzékelitek az 5D-t! A célok meghatározásának nagy szerepe van a 3D s az 5D kapcsolódásának. Az 5D-ben van benne, mind az az óhaj, melyek megélésére valóban vágytok, a 3D-ben pedig azok megvalósulásának az eszközei. Azok a célok, melyeket az 5D-n keresztül határoztok meg, erőteljesebben hatnak a mindennapjaitokra. Ezen célok, mind a hitrendszeretekbe, mind az érzelmi (asztrál) testetekbe beivódnak, alap-, meghatározó részetekké válnak. Így nagyon fontos, hogy valóban Önazonosak legyetek, hiszen, ha illúzióra építitek fel az életeteket, nagyon fájdalmas lesz, mikor az Élet ledönti a kártyaváraitokat. mivel az érzések, vágyak, kívánságok egyszerre s több síkon vannak jelen, így csak azt értik meg az ott tartózkodók, például a magasabb énetek (Szelfetek), amit a 3D-ben cselekedtek. Ez az, ami kimetszi, a sok variáns közül, mi az, amit célul szeretnétek kitűzni. A cselekvő akarat az, amivel mind a 3D-ben meg tudtok valósítani, mind üzenni tudtok az 5D-s éneteknek, mely irányba tereljenek benneteket, miben kéritek a Sors segítségét, mi az, amit tápláljanak. Az 5D-ben másképpen telik az idő, ha lehet egyáltalán az idő múlásáról beszélni ott. Éppen ezért, ahhoz, hogy érezhető hatást szeretnétek kelteni az 5D-s énetekben, folyamatosan, de legalább is rendszeresen a cselekvést, a kívánt cél érdekében meg kell ismételnetek. Az 5D-ben ez valahogy úgy néz ki, mint az idegpályák az agyban, ha egy idegpályát használtok, akkor az, jelzést ad le. Minél többször használjátok az idegpályát, annál többször ad le jelet, s minden használattal egyre szélesebb lesz, egyre gyorsabban lehet rajta haladni. A 3D-ben ezt a gyakorlással, ismétléssel, tapasztalatszerzéssel, tanulással magyarázzák. A hit azt mondja: Segíts magadon, Isten is megsegít! – Ezek mind ugyan azon folyamatnak más-más oldalról való megközelítései. Mind arról szólnak, cselekedjétek azt, amit szeretnétek, hogy létrejöjjön. Mikor az 5D-ből kértek infókat, pl. mi is az a cél, amit fentről hoztatok magatokkal, a válasz érzések útján jön meg. Az 5D kommunikációs nyelve az érzések. Ha Önazonosak vagytok, akkor megtudjátok tisztán érteni, mi az amit „vállaltatok”, mikor leszülettetek. Az „idegpálya” illetve, ahogyan hívni szoktátok csatorna tisztasága, szelessége szintén annak rendszeres használatával fejleszthető.

Mára ennyi, hamarosan folyt. köv.