A vadászat

Félrehúzta az ágakat. Átpréselte magát a fa két törzse között. Kereste a csapást. A sűrű bozótos elrejtette a nyomokat, melyeket idáig követett. A bozót tüskéi felszakították ruháját, de átverekedte magát a sövényen. Kihúzta magából a tüskéket, s a nyomok keresésébe kezdett. Tudta, hogy a vad erre járt, csak merre, azt kellett meglelnie.

Egy hete még a nagyvárosban volt, s róta a köröket a beton-acél-üveg dzsungelben. A harc, a küzdelem a hatalmi pozíciókért, hogy minél magasabb rangot érhessen el. Egy újabb ügy, egy újabb feladat, egy újabb kihívás, a jog újabb értelmezése. Mikor el akart érni valamit, mindig akadályokba ütközött, melyeket el akart kerülni, ilyenkor mindig újabb utakat próbált ki, új eszméket tett magáévá, melyekben szentül hitt, de csak addig, míg előremenetelését segítette. Ez az utóbbi hónapokban is így volt.

Hosszas keresgélés után egy patak csordogáló hangjára lett figyelmes. Úgy gondolta az állat oda tarthatott, így arra vette az irányt. Megtalálta a nyomot, amit keresett. Letört ágak, letaposott fű jelezte a vad útját. Tudta, hogy a közelben van, de még nem látta, így lassan, csendben tovább lopakodott. Óvatosan megközelítette a csermelyt. Körbekémlelt. Még mindig messze volt. A nyomok a kavicsos patakparton véget értek. Itt ivott, de merre ment tovább.

Azt akarta, mindig az legyen, amit ő akar. Nehezen viselte el, ha a másiknak is volt véleménye, akarata, s netalán még igaza is volt. Ilyenkor úgy érezte, mindenki ellene van, bárki bármit mond, vagy tesz, azzal megkérdőjelezi az ő hitét, elveinek valódiságát, racionálisságát. Mindenkiben ellenséget látott, kik a pozíciójára törnek, kiket le kellett győznie, vagy őt győzik le. Számára minden vita, szereplés, megnyilvánulás, a népszerűségről és a politikai előrébb jutásról szólt.

Miután átkutatta a patak innenső oldalát nyomok után, minden siker nélkül, átgázolt a túlpartra, hogy ott is körül nézzen. Nem kellett sokáig kutatnia. Újabb lábnyomokra bukkant a nedves földben. Még frissek voltak, tehát már nem lehet messze. A nyomok egy kis ösvényen át az erdőbe vezetettek. Az ösvényen elindulva nemsokára egy tisztáshoz ért, s ott megpillantotta a vadat.

Sajnos a mindenkori győzni akarás a családi életét is kikezdte. Pedig kezdetben mily csodásak is voltak azok a napok. Mindig együtt voltak, élvezték az együttlétet, s mindig megértették egymást. Voltak közös céljaik, melyeket meg akartak valósítani, s volt amit meg is valósítottak. De idővel valahogy ezek sosem valósultak meg. Nem értette, hová lett az a kedves lány, akit akkor megismert, miért nem tud oly türelemmel és bizalommal fordulni feléje, mint akkor. Mi történt velük, miért kapnak hajba minden kis apróságon.

Leemelte a hátáról az íjat, s a húrhoz illesztett egy nyílvesszőt. Sokkal jobban szerette az íjat, mint a puskát. Mikor az íjjal lőtt, úgy érezte, sokkal jobban benne van a vadászatban. Olyan volt, mintha ő lenne a nyílvessző, melyet kilő. Sokkal emberközelibbnek érezte, mintha a lelke egy darabja a repülő nyílvesszővel tartana, mikor kilövi azt az íjból. Ilyent ritkán szokott érezni, puska használat közben. Megfeszítette az íjat, célra tartott. Csak a cél és a nyílvessző létezett számára. A szarvas felnézett, s csodálatos agancsos fejével körbe tekintett. Valami nem stimmelt. Érezte, veszély fenyegeti, de nem tudta, honnan és milyen természetű. Ekkor a nyílvessző kiröppent, s a felséges állat felé vészesen közeledett. A szarvas megugrott, most már tudta honnan jön a veszély.

Az utóbbi napok rosszul alakultak. Vesztett népszerűségéből, s párjával is úgy összeveszett, hogy egy időre elköltözött tőle. Szörnyű hangulatban volt. Kivett néhány napot, s eljött vadászni, hogy legalább itt legyen az, amit ő akar. Bár tudta, ha sikerrel akar járni, visszább kell venni a fensőbbségéből. Azonosulnia kell a vaddal, ha el akarja ejteni.

A nyílvessző süvítve szelte át a vadász és a vad közötti üres teret. A szarvas futott az életéért, de egy erős fájdalom hasított belé, megbotlott. Oly távolinak tűnt a föld, mely felé zuhan, úgy érezte sosem éri el. S nem is, mire a szarvas teste a földön elterült, minden élet elszállt belőle. A vadász odalépett hozzá, lehajolt, s megköszönte neki az áldozatot, amit érte tett az állat, nem tudta miért teszi, de úgy érezte ez így helyes, ezt így kell csinálni.